Csodás természetközeli hétvége

Nem is tudom, hol kezdhetném a történetet. Mesés hétvégét töltöttünk el szlovén lakótársunknak, Anának köszönhetően.
Egy 3-4000 fős faluban lakik kb. 50 kilométerre Ljubljanától, nem messze a Cerknica tótól. Ez a tó azért nagyon különleges, mert csak időszakosan van víz benne, mégis óriási kiterjedésű. Hegyek fogják közre, és a népi monda szerint boszorkányok tanyáztak arrafelé. Azt mondják a boszorkány egyik lábával a Slivnica hegyen, másik lábával a szemben lévő hegyen állva a Cerknica tóban mosta gúnyáit..
Pénteken indultunk kis csapatunkkal (Ana, Zuzana, a nővére, Katerina, Lilijana) Ljubljanából Ana kis Peugeot-jával. Van neki egy Renault 4-ese is, amivel majd szeretné beutazni Európát, bátor lány:) Csatlakozott Ana húga, Mia is. Sportos lányzók mindketten. Első célpontunk a Slivnica hegy csúcsa volt. 1114 méter magas, legnagyobb részen lankás út vezetett a csúcson levő kis házikóhoz. Jól kifáradtunk, de a látvány, a természet közelsége, a gyönyörű őszi táj kárpótolt minket. Jó turistákhoz méltón sok-sok képet készítettünk. Picasaweben feltettem már néhányat, később töltök még hozzá.
Már sötétedni kezdett, így célba vettük Anáék házát, ahol felpakoltunk sokféle finomságot és átmentünk a szomszédos faluba, ahol Ana legjobb barátnője (Katra) családjának van egy kis weekend háza. Ez egy aranyos kis emeletes faház, körülötte nagy telekkel, és lovakkal!!! :)
Itt már nagyobb társaság gyűlt össze, megérkezvén finom forraltbor várt minket, ami kellett is, mert addigra jól átfagytunk. A társaság bővült Ana barátjával (Aco alias Alexander), Katra, az ő barátja, Matej, az ő bátyja, Edvin, az ő barátja Alan (nem úgy:), Ana másik húga, az ő barátnője, unokahúg, szóval lényeg a lényeg, sokan voltunk. Főzőcskéztünk, iszogattunk, beszélgettünk, telt az idő észrevétlenül. Előkerült egy gitár is, nagyon muzikális családjuk van. Énekelgettünk mind közösen, olyanok voltunk, mint egy nagy család. Finom lett a vacsi is, tészta vmilyen tejszínes csirkehusival. Ana és a hugija vegetariánus, nem elvi okokból, hanem mert kiskoruk óta nem szeretik a hús ízét, csak halat esznek. Az iszogatás, sztorizgatás hevében egy játékba kezdtünk. Mindenkinek választania kellett egy dalt az ott levő füzetecskékből és elénekelni egyedül, fent ülve a lépcső tetején. Volt zsűrink is, és persze jutalom is, egy kis Borovnica (nem vagyok benne biztos, hogy ez a neve, fekete áfonyából készített rövidital). Kicsit zavarbaejtő volt, de mókás:) Sokszor közös éneklésbe torkollott a dolog. Énekeltem nekik egy magyar számot is, a Republictól a 67-es utat. Nagy tapsot kaptam:) Elkezdtünk megtanulni egy dalt Ljubljanáról, így mind közösen tudtuk énekelni. Sajnálom, hogy nem tudok videót megosztani itt, fél pillanat alatt átérezhetővé tenné a hangulatot, úgy érzem ezt most a szavaimmal nem tudom megtenni. Szuper este volt az iszogatással, beszélgetéssel, énekléssel! Négyen aludtunk a kis házikóban, az emeleten levő hálóban. Lett volna hely még 6-8 embernek is simán. Reggel még félálomban lekászálódtunk, sok tennivalót terveztünk a második napunkra is. Ilyen életet el tudnék képzelni, felébredsz a kis barátságos faházikóban, felteszel egy teát, amíg készül a kinti hideg, mégis napos időben és a tájban, a lovak nyugodt mozgásában elveszik a tekinteted. Nemsokára megérkezett Ana, Mia és Aco, frissen sütött bejglifélével (anyujától), meleg kenyérrel, kakaóval, üdítőkkel, dzsemekkel. Olyan érzésem volt, mintha mi négyen lettünk volna a gyerekek, csendesen ücsörögtünk az asztalnál, míg Anyu, Apu és talán a nagynéni előkészítették nekünk a reggelit. Nem hagyták, hogy segítsünk.
Jól feltankoltunk energiával, majd elindultunk a Cerknica tóhoz. Vagyis leginkább a medréhez. Ilyenkor alig van benne víz, ahogy már említettem ez egy időszakos tó. Szinte elképzelhetetlen, hogy tavasszal nyáron, ugyanazon a területen, ahol most autóval közlekedtünk, víz áll, úszkálnak, pecáznak, a parton sziesztáznak az emberek. Védett terület a környék, mindenfelé dimbes-dombos, kráteres, de csak biciklivel vagy elektromos járművel szabad crossozni, motorral nem. Bebarangoltuk a területet, naná hogy fotózkodtunk is.. Van egy kis lekerített területe a tónak, ami állandó, pecások, kutyások, párok, pihenni vágyó emberek gyülekezőhelye ez. Kérdeztem, hogy telepített halak-e ezek, hiszen a tó nagy része kiszárad az év felében, de azt mondták, hogy összeköttetésben van a Ljubljanicával a föld alatt, és a kis zugogból, résekből jönnek ide a halak. 38 km2-t is elérhet a kiterjedése, hát nem elképesztő?! Télen koriznak is a befagyott tavon. Persze azt hadd említsem meg, hogy minden célpontunk fel-le mászással, túrázással egybekötött volt, igazi sportos hétvége!
A következő állomása a kis kirándulásunknak nekem volt kitalálva. visszamentünk a faházikóhoz, és felnyergeltünk egy pacit!:) Imádom őket!!! Katra apukája lóval jött elénk. Aranyos ember, 2 lovat tart hobbiként, mellette szabad időbeosztású munkája van. Az egyik lova Lipicai, a legjobb fajták onnan származnak, itt van az is Szlovéniában, remélem a hetekben lesz alkalmam oda is ellátogatni. Ebbe a napi beosztásunkba nem fért bele. Nem ecsetelem mennyire élveztem ezt a részét a napnak, mindenkit rávettünk, hogy legalább egy kicsit üljön fel, még ha vannak is félelmei ezzel kapcsolatban. Eleinte kicsit durcásan fogadta a ló az unszolást, nem volt kedve rohangászni, előtte jól kifutotta magát. Jó volt ismét belekóstolni vmi olyanba, amit annyira szeretek. Szeretném a közeljövőben kideríteni, hogy el tudnék-e járni rendszeresen lovagolni vhol a közelben.
Ezután felpakoltunk és visszamentünk Anáékhoz, anyukája már finom ebéddel várt minket. Házi grízgombóc leves, tepsis szószos csirke, krumplipüré, párolt zöldség, saláta volt a menü, házi almalével (nyami), na meg tiramisu.
És ezzel még nem volt vége a napnak.. megcéloztuk a Škocjan barlangot. Mi mást írhatnék, csodálatos természeti képződmény. Leírva is hosszú ez a nap, nemhogy átélve.. Tessék művelődni, és lecsekkolni wikipedián, többet most nem írok erről. Patakocska, óriási karszt kőzetek, természet által alkított kő hidak, kanyargós erdei zöldalagutas utak.. A tetején elzarándokoltunk egy kis templomhoz, azaz a maradványaihoz, a képek között láthatjátok.
Ezután Postojna volt a következő állomás. Óriási barlang, vár a közelben. A barlangba most nem mentünk be, mert 20 Euro fejenként, és Ana barátnője valamikor be tud vinni minket ingyen (nyaranta ott dolgozott). Hát nem jófej lakótársunk van?!
A Predjama várat nézve csak arra tud gondolni az ember, hogy hogy voltak képesek ezt megépíteni bármi gépi segítség nélkül. Erazem király lakott itt a 15. században. Érdekes történet fűzödik ehhez. Meg akarták ölni, de sehogy nem tudták megtámadni a várban, mert ugye hátulról védett. Így a legrosszabb pillanatban célozták meg egy ágyúval. Az vár jól láthatóan elkülönülő része a bal oldalán a mellékhelység, bizony ott érte támadás a királyt, és itt lelte halálát.
És még mindig nem volt vége a napnak! Már finom borral, sajttal, prosciutto-val (nagyon sós sovány sonka), kenyérrel és házi savanyúsággal vártak minket egy néhány kilométerre levő faluban egy borpincében. Ebben a faluban majdnem mindenkinek van egy kis borospincéje, ha nem is termel szőlőt, vesznek és abból csinálják a saját (általában) fehér borukat. Szűk kis utcák kanyarogtak mindenfelé, kicsit Velencére emlékeztető hangulata volt a falunak. A második borospincében kortyolgatva már egyikünk sem tudta milyen energia tartja a lábán állva. Így haza indultunk (Ljubljanába), ahova egy röpke háromnegyed óra alatt meg is érkeztünk a töklámpásokkal kirakott kis falvak mentén, majd az autópályán, amit nemrég építettek (hosszas évek alatt, a nehéz domborzati viszonyok és a pártok változása miatt..hát igen ezek a problémák mindenhol megvannak).
És ezután a vasárnap mivel telt? Pihenés a köbön, na meg ennek a bejegyzésnek a megírásával részemről:) Remélem kicsit át tudtam adni a hétvége hangulatából, átélni iszonyatosan jó volt!
Mai nyelvlecke: Kisla Smetana (tejföl)
Aki ismer, tudja, hogy ez nekem elengedhetetlen a szókincsemből.